Kinesztetikus és statikus érzék
A kinesztetikus érzékelés segítségével érzékeljük a végtagok és testrészek
mozgását, vagy helyzetét és az egész test mozgását vagy helyzetét. Az izmokban és izületi burokban, az inakban és szalagokban érző ideg- sejtek vannak, melyekre bizonyos, az izom összehúzódásából, az izületek eltoIódásából, az inak és szalagok megfeszüléséből származó ingerek hatnak. Mozgás közben a mozgó végtag vagy testrész bőrfelületét is mechanikus hatások érik: egyrészt a bőr meghúzódik, másrészt torlódik vagy összenyomódik. A kinesztetikus érzéklet valószínűleg mindezeknek az ingereknek valamilyen összhatásából keletkezik. Nemcsak az elmozdulást érzékeljük, hanem a gyorsaságát és az erőkifejtést is. Ha egy tárgyat kezünkkel eltolunk, ilyenkor nemcsak a kar elmozdulását, hanem az erőkifejtés nagyságát is érzékeljük. Az érzéklet jellege sajátos m6don megváltozhat: nem saját mozgásunkra, hanem a tárgyellenállására, vagyis egy külső tárgy tulajdonságát érzékeljük. Ezt a jelenséget ellenállás-érzékelésnek nevezik. Legismertebb formája a súlyérzékelés .A sztatikus érzékelés során az egész test helyzetét, és főleg az egyensúlyi helyzettől való eltérésének mértékét érzékeljük.
A függőleges helyzetből való kilengések iránt különösen érzékenyek vagyunk. /A legkisebb érzékelhető kilengés 10 ).Érzékelni tudjuk az egész test forgómozgását, sebességváltozását is. A sztatikus érzékelés bonyolult apparátusa a belső fülben van (vesztibuláris apparátus). " A kinesztetikus és a sztatikus érzékelés rendkívül fontos szerepet tölt be cselekvéseink pontos és célszerű véghezvitelében. A cselekvést már kezdetekor meghatározza a test és a végtagok pillanatnyi helyzete, vagy mozgása, a kinesztetikus érzékelés a cselekvés további szakaszaiban is döntő jelentőségű. Miközben valamilyen mozgást végzünk, fontos eIlenőriznünk, úgy mozogtunk-e ahogy akartunk, hogy adott esetben javíthassuk a mozgás irányát vagy erősségét. Tehát a kinesztetikus visszajelentések befolyásolják vagy korrigálják a mozgás éppen következő szakaszát. (Itt kell említést tenni az ún. "feed back" (ejtsd: fid bek) jelenségről, amely kifejezést a kibernetikában alkalmazták először, az állandó visszajelzés, ellenőrzés és korrekció folyamatára.)
A kinesztetikus és sztatikus apparátus nemcsak érzékszerv, hanem reflex- szerv, ugyanis mozgásaink automatikusan, a kinesztetikus visszajelentések segítségével kerülnek ellenőrzésre. Az ingerhatás rövid úton az ún. reflexpályán vezet a reakcióhoz, reflexszerűen korrigál és módosít. (Reflex: a szervezetnek meghatározott mozgás, mozdulat, gátlások stb. formájában történő gépies visszahatása a kívülről jövő ingerre. Feltételes reflexnek nevezzük azt a folyamatot, amely a magasabbrendű állatok és az ember (nem öröklött) képessége, s amellyel élettanilag közömbös ingerre is képes visszahatni. A feltétlen reflex a szervezett öröklött, önkéntelen képessége, amellyel a külvilág ingereire visszahat.) A sztatikus apparátus szerepe az embernél jóval nagyobb, mint az állatnál, ugyanis az emberi test az egyenes tartás következtében labilis egyen- súlyban van, vagyis állandóan egyensúlyoznia kell. A függőleges hely- zetből való kitérést már (a legkisebb elmozdulásnál) megfelelő eIlenmozgással kompenzálnia kell. Az egyensúlyozó ellenmozgásokat a sztatikus szerv automatikusan irányítja.
A sztatikus apparátusnak fontos szerepe van a szemmozgások irányításában is. Amikor a test (s ezzel a fej is) elmozdul, a szem legtöbbször ún. kompenzáló mozgást végez. A szem igyekszik "tartani" a látóteret, s ellenmozgást végez, hogy a recehártyán továbbra is (ameddig csak lehet) ugyanaz a kép maradjon. E folyamat jelentősége a gépjárművezetés területén köztudott, ugyanis a rossz utakon történő közlekedésnél a gépjárművezető állandóan változtatja függőleges irányban is a helyét, amit állandó szemmozgatással korrigálhat, egy bizonyos értékig. (A szem fokozottabban van ilyenkor igénybe véve, csökken a felvehető információ mennyisége.)
3.1.6. Időérzékelés feladata és szerepe a biztonságos közlekedésben
A jelenségek a valóságban, térben és időben zajlanak. A tér az egymás- mellettiségre, az idő az egymásutániságra utal. Az idő érzékelése végbemehet objektív (pl. mérőóra) és szubjektív (emberi időérzékelés, becslés) úton.
Sok ember időérzéke nagyon jó, percnyi pontossággal meg tudja mondani, hogy az éppen megfigyelt vagy átélt folyamat meddig tartott. Az abszolút időérzék révén határozhatjuk meg azt, hogy egy folyamat kb. hány percig, óráig tartott, míg a relatív időérzék csak arról ad felvilágosítóst, hogy sokáig vagy rövid ideig tartott-e az esemény. A legkisebb időtartam, amit még észlelni tudunk kb. 0,2 másodperc, ez a legrövidebb történésre vonatkozik. Ha folyamatokban megszakítások, szünetek tapasztalhatók, ebben az esetben néhány ezred másod percet is érzékelünk. Az időérzékelés egyik különleges és a gépjármű-közlekedésben nélkülözhetetlen formája a ritmusélmény. Bizonyos időtartamú és bizonyos időközökkel elválasztott akusztikus, optikai vagy kinesztetikus ingerek egymásutánját sajátságos egésznek érzékeljük, melynek meghatározott idői szerkezete van. Erre az idői szerkezetre ráismerünk akkor is, ha az ingerek minő-
ségileg kicserélődnek, ugyanezt a ritmust megadhatjuk lábdobbantással, tapsolással, kézmozgással, stb.
Megfelelő ritmusérzék hiányában a sebesség és távolságbecslést sem lennénk képesek megfelelő módon elsajátítani. Ugyanis ha az időérzékelésünk nem pontos, a sebességbecslésbe hiba csúszhat, hiszen egységnyi idő alatti váltást kell érzékelnünk. Ha például az egy másodperc helyett 1,5 másodpercet veszünk alapul, a szembejövő jármű sebességét alá fogjuk becsülni. Ezért célszerű lenne valamilyen módon a vezetők ritmus- időérzékelését megfelelő módon kifejleszteni.